|
Napjaink egyik legdivatosabb főzéssel kapcsolatos kifejezése a reformkonyha. Sokan gondolják, hogy az áttérés az egészségesebb táplálkozásra megterheli a péntárcánkat, mi azonban tudunk három érvet, hogy miért nem kell félnünk a reformkonyha többletköltségeitől!
A reform szó önmagában valaminek a megújítását, újragondolását jelenti - jelen esetben a konyháét, a táplálkozásét,
a főzését. A reformkonyha a jobb életminőséghez vezető út egyik eszköze. Egyik javaslata, hogy az általában megszokott három helyett naponta négyszer-ötször együnk, azonban akkor se rengeteget, hanem mindig csak kisebb, kényelmesebb adagokat. De emellett nem határozza meg pontosan, hogy ezt vagy azt együnk, vagy ne együnk. Néhány dologból azért mértékletességre int, vagy arra, hogy jobban odafigyelve válasszuk ki, mit eszünk. Mint említettük, mindent lehet enni, de mindent mértékkel. Ilyen például a húsok köre: fogyasszunk belőlük bátran, de ne mérték nélkül. Az ételeket ajánlatos zsír nélkül, vagy csak nagyon kevés zsír felhasználásával elkészíteni. Tészta esetében a durum egészségesebb, vagy a kenyerek között a fehér kenyér helyett a teljes kiőrlésű a javasolt. Cukor helyett érdemesebb mézet, esetleg juharszirupot használni. És természetesen sok gyümölcs, zöldség javasolt.
A reform táplálkozás aranyszabályai Ha szeretnénk egy kicsit egészségesebben táplálkozni, akkor első lépcsőben érdemes odafigyelni néhány apróságra
1. A szervezet hajnaltól délig tartó tisztulási folyamatát bőséges folyadékbevitellel, illetve gyümölcsök fogyasztásával segítsük. Lehetőleg ebben az időszakban csak gyümölcsöket fogyasszunk. 2. A gyümölcs frissít, a gabona táplál, a zöldség tisztít. Ezért reggel a gyümölcs, délben a gabona, este pedig a zöldség domináljon étkezésünkben. 3. Egyszerre csak egyféle gyümölcsöt fogyasszunk, és két gyümölcsétkezés között tartsunk legalább fél óra szünetet. 4. Naponta 2 liter folyadék fogyasztása javasolt (kb. 2 óránként). Sómentes étrend mellett 1,5 liter is elég. A nyers gyümölcsök és zöldségek a magas víztartalmuk miatt beszámíthatóak az elfogyasztott folyadékmennyiségbe. 5. Az étkezés előtt fél órával elfogyasztott folyadék megalapozza a jó emésztést, míg az étkezés közben, illetve a közvetlen utána fogyasztott folyadék megzavarja az emésztési folyamatot (felhígítja az emésztőnedveket). 6. Frissen facsart gyümölcs- és zöldségleveket fogyasszunk. Közvetlen fogyasztásra és akár főzés céljára is „tiszta” vizet használjunk (forrásvíz, alacsony ásványi anyag tartalmú ásványvíz, pí-víz). Igyunk gyógynövényből készített teákat, méz, citromlé és egyebek hozzáadása nélkül testmeleg hőmérsékleten. 7. Lehetőség szerint használjunk erjedésgátló fűszereket, melyek segítségével csökkenthető a tökéletlen emésztés során a belekben keletkező mérgező anyagok mennyisége. Gyümölcsökhöz szegfűszeg és fahéj, gabonafélékhez édeskömény, ánizs és pirospaprika, krumplihoz köménymag. 8. Kiemelten fontos az alapos rágás! 9. A tökéletes emésztéshez félig telt gyomor az ideális, ezért ne jóllakni akarjunk, hanem megelégedni. 10.Minden étkezéshez fogyasszunk nyers táplálékot is. A teljes táplálékbevitelünk legalább fele friss gyümölcs és zöldség legyen. 11.Étkezések között várjunk 4-5 órát. 12.Ügyeljünk a napi rendszeres széklet meglétére. 13.Nyugodt körülmények között együnk. Kerüljük a kapkodva és stresszes állapotban történő táplálkozást
|